Nehézsúlyú világbajnok,próféta,forradalmár,költő,színész,megingathatatlan békeharcos,a nép bajnoka.

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetelen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."

Muhammad Ali

Szeretem, ha egy regénynek már az első sora ütős. Ez még nem garancia arra, hogy az egész könyv jó lesz, de azért kecsegtető. A kedvenc első sorok listáján jelenleg ennek a könyvnek a kezdő mondata a befutó: „Apám arcától megállt az óra.” Szerencsére ebben az esetben amilyen jó a kezdet, olyan jó az egész.

Minden könyvmoly álma egy olyan kor, ahol a könyvek körül forog a világ. Jasper Fforde ezt a világot mutatja be, ráadásul kriminek álcázva, hogy az egész ultraszórakoztató legyen. Ebben a világban az irodalmi művek megelevenednek, az utcán véres harcok folynak szürrealisták és francia impresszionisták között, modern térítőkként baconisták házalnak formabontó nézeteikkel („Elgondolkodott már azon, vajon tényleg William Shakespeare írta-e azt a sok csodás színdarabot?”), de őket is üldözik az újmarlowista radikálisok. A rendőrség elrabolt Dickens, vagy túszul ejtett Swift kéziratok után kutat, hamisító bandák gyártják a különböző első kiadásokat és kéziratokat. Főhösünk, Thursday Next is rendőrnő, aki minden idők legelvetemültebb bűnözője, az „alternatív erkölcsű” Acheron Hades véres nyomait követve igyekszik megmenteni a világirodalom egyik ikonját, Jane Eyre-t.

Miközben a nyomozás szálait követi, az olvasó percenként szembesül irodalmi utalásokkal (a Morgue utcai Holló pub), beszélő-, vagy csak simán vicces nevekkel (Cradent, Bowden Cable és Prusslick rendőrök), aki az angol irodalmat kicsit is ismeri, az remekül szórakozik a könyv minden egyes során. Ehhez kellett a Harry Potter fordító Tóth Tamás Boldizsár is, aki humorral és biztos kézzel ültette át a regényt magyarra.

1985-ben járunk, mindennapos az időutazás, a házi klónozó szettel bárkinek lehet saját dodója, vagy bármely más, exkihalt házikedvence. Anglia van, de nincs Nagy Britannia, Churchill semmi fontosat sem tett, mert egészen fiatalon meghalt, évtizedek óta tart folyamatosan a Krími Háború.

Hosszú idő óta ez az első könyv, ami tényleg 100%-ig tetszett. Nehéz kategorizálni, témáját tekintve szórakoztató irodalom: sci- fi, horror, krimi, kémregény egyben. A sajátosan értelmezett intertextualitás, rájátszás és humor miatt azonban mindenképpen kiemelkedik a csupán könnyed szórakozást ígérő könyvek közül. Leginkább egy korábbi posztunk, a Könyvek könyvekről témájába vág. Hozzám kissé késve ért el Thursday Next kalandja, a rajongók már a 6. kötetet fogyasztják világszerte. Több fordítás nálunk nem készült, a Láva kiadó nevét eddig nem is hallottam. Ismét előnyt élveznek tehát, akik tudnak annyira angolul, hogy eredetiben olvassák a folytatásokat.

Fforde meglepő hitelességgel helyezkedik bele egy harmincas éveit taposó nő karakterébe. A magyar felmenőkkel is bíró, reklám- és filmvilágban jártas író első kötete ez, amely egy csapásra biztosította számára a világhírnevet és az anyagi sikert. Ahogy honlapján olvashatjuk, megírása után közel a 80. próbálkozásra talált csak eléggé vállalkozó szellemű kiadót. Stílszerűen egy angliai könyvesfaluban él, ahol az 1600-as lélekszámra 40 könyvesbolt jut.

„– Csendet! Úgy hiszem, bátran kijelenthetem, hogy bolygónk legaljasabb lakója s e század legragyogóbb elméjű bűnözője vagyok. Tervünk, amelynél ördögibbet emberfia még nem eszelt ki, a körözési listák élére röpíti, egyúttal a legkapzsibb álmaikat is túlszárnyaló vagyon birtokosává teszi önöket. – Hades tapsolt egyet. – Kalandra fel hát, s kívánom, hogy siker koronázza e minden gonosztettek legkülönbikét!

– Uram…

– Mit óhajt, Müller doktor?

– Az a sok pénz… nem is tudom. Én beérném egy Gainsborough-val. Tudja, azzal, amin a kék ruhás kölyök van.

Acheron rámeredt Müllerre, s lassan mosoly terült szét az arcán.

– Miért is ne? Az ádáz művészetbarát! Isteni dichotómia! Megkapja a Gainsborough-ját! Most pedig… Mit akar, Hobbes?

– Ugye, nem felejti el kijárni, hogy az AST műsorra tűzze a skót darab általam tökéletesített változatát Macbeth bekeményít címmel?

– Dehogy felejtem el.

– Komplett nyolchetes széria lesz?

– Igen, igen, és meglesz a láncfűrészes Szentivánéji is. Mr Delamare, ön is óhajt esetleg valamit?

– Hát… – vakarta meg a tarkóját a vizslaagyú. – Lehet azt, hogy egy autópálya-pihenő a mamám nevét viselje?

– Letaglózó korlátoltság – kommentálta Acheron. – A kívánsága aligha teljesíthetetlen. Felix7?

– Én nem kérek fizetséget – hangzott Felix7 sztoikus válasza. – Én az ön odaadó szolgája vagyok, semmi több. Érző lény nem kívánhat többet, mint hogy egy ilyen jóságos és bölcs urat szolgálhasson.”

Egy művész lehet elfoglalt, főleg, ha a munkájának elengedhetetlen velejárója az utazás. Keresztül-kasul a nagyvilágban. Minden jó, ha vége jó, megszületett az online  beszélgetés 2. része (az 1. itt), melyet ezúton is köszönünk Márknak.

Óriasi Blog: Éppen merre?

Halasi Márk: Jelenleg Rio de Janeiro-ban, Braziliában vagyok. Tavaly szeptemberben kezdtük a Dél-amerikai turnét, amely összesen 8 brazil városból áll, majd ezeket Argentina, Chile es Peru követi ...

OB: Ott hagytuk a múltkor abba, hogy Montrealban találtad magad, Te lettél "Ikarusz", persze arra azért kíváncsi vagyok, hogy ha megkérdezik tőled, hogy mivel foglalkozol akkor hogy tudsz gyorsan/röviden/frappánsan válaszolni a kérdésre?

HM: Általában könnyen megy. Elmondom, hogy artista vagyok es a cirkuszban dolgozom. Mostanában mar még egyszerűbb is a dolgom, mert egyre többen ismerik a cég (CdS) nevét, szóval ha megemlítem sok ember egyből tudja, hogy miről beszélek.

OB: Azt hiszem ez felénk is így van, sokan hallottuk már a Cirque de Soleil nevet, kb. tudjuk is miről van szó, de a "cég" végül is micsoda: színház vagy cirkusz? Vagy a kettő ötvözete? Netán valami egészen más?

HM: A kettő ötvözete, megspékelve élő zenével, szokatlan díszletekkel és magas szintű hang- es fénytechnikával.

A hagyományos cirkuszi számokat átkoreografálva egy történetbe ágyazzak bele vagy egy hangulat, érzés köré 'fűzik' fel azokat.

Mindegyik Soleil műsor más és más. Van ahol nincs is igazan egy követhető történet, inkább különböző képeket, érzésvilágokat jelenítenek meg. Itt nagyobb hangsúlyt kap a koreográfia, és a műsorban nem szerepelnek állatok.

Az artisták nem csak a számukat mutatjak be, de különböző karaktereket is eljátszanak a műsor folyamán.

OB: Szűkítve "kört" a produkciódra: a hálóval vagy tissue val dolgozni mennyire népszerű a cirkusz világában? Nekem amolyan modern "cuccnak" tűnik. Vagy csak a laikus gondolja így?

HM: Az első függöny (tissue) számot a 90-es évek végen alkottak meg, de csak 2000 utan kezdett el igazán hódítani. Mostanság már fitnesz edzésekhez is használják azok, akik nem akarnak a konditeremben súlyok alatt izzadni.

A háló számot az elődöm édesapja, Nyikolaj Cselnokov (Nikolai Chelnokov) krealta meg, fiának, Antonnak, akit én váltottam a műsorban 5 és fél évvel ezelőtt.

A számmal pár évig turnezott, mielott bekerult volna a "VAREKAI"-ba. A musorbol keszult DVD hozta meg a háló szám ismertségét és népszerűségét, illetve maga a show, ami szinte bejárta már a fél világot.

Én úgy tapasztaltam, hogy a háló ugyan ritkább, mint a tissue, de már egyre többen próbálkoznak meg vele (több-kevesebb sikerrel).

OB: Mennyire kötött a produkció? Értsd változott e bármit is az általad ismert 5 év alatt?

HM: Nagyon kötött. Eleinte volt lehetőségem kisebb változtatásokra, még amikor Montrealban voltam tréningen. Viszont a műsorba kerülésem után csak nagyon minimálisan tudtam/ tudok  változtatni. Hűnek kell lenni a produkció alkotóinak elvárásaihoz és eredeti ötleteihez. Néha ugyan sikerül kisebb változásokat 'kicsikarnom', de ez mindig sok időt vesz igénybe, mert a döntés sok kézen-közön megy át.
Kisebb változásokról az edzőm,vagy a turnén velünk lévő művészeti vezető dönt és hagyja jóvá. Nagyobb változásokról már a fő művészeti vezető dönt, Montrealban.

OB: Ettől függetlenül van-e lehetőség improvizálásra? Ha igen éltél-e már a vele?

HM: Minimálisan, de van. Mivel szóló számot csinálok, így szabadabb vagyok, mint egy duó vagy csoportszám tagja. Szóval néha egy elemet vagy mozdulatot gyorsabban csinálok még, míg egy másikat mondjuk hosszabban tartok ki. Ilyen kisebb változásokat szoktam eszközölni.

Viszont vannak bizonyos jelek (mozdulatok, szignalok), melyeket mindig meg kell csinálnom, mivel ezek fontosak a motorkezelomnek, aki 'reptet' a műsor alatt. Ő (mármint a motorkezelőm) emel fel, vagy tesz le. Ő az, aki szinte kívülről tudja a számomat. A másik tényező,amire figyelnem kell, hogy ugyan van élő zene(kar), de ugyanakkor ők sem nyújthatnak el egy-egy hangot vagy dallamot a végtelenségig...

Volt olyan is, amikor valami nem működött és akkor nem tehettem mást: improvizálnom kellett és 'menteni' a helyzetet.

OB: Arra van lehetőség, hogy valaki átkerüljön egy másik CdS produkcióba? Vagy nem jellemző az ilyen fajta átjárás?

HM: Van, de ez teljesen személy függő. Én például elég különlegesen nézek ki...és persze nem arról van szó, hogy az egom szolalt volna meg...inkább az önkritikám.

Eleg ritka ugyanis a magas es vékony légtornász. Itt ebben a műsorban ez a testalkat szempont volt és előny...viszont ha mondjuk egy csoportos számban szeretnék dolgozni (egy masik show-ban), ahol fontos az összhang és a látvány, akkor annak nagyon kicsi az esélye, hogy még 3 ilyen alkatú srácot találjanak mellem.

Tehát nem jellemző a  műsorok között artista csere.

OB: Adódik a kérdés: volt e olyan amikor azt mondtad magadnak, hogy kicsit már uncsi, úgy csinálnék valami mást? Esetleg más karakter ugyanott?

HM: Persze hogy volt. Néha vannak ilyen periódusaim, de akkor megpróbálom valamivel lekötni magam es valami hasznosat csinálni.

Mostanában rövidfilmeket dolgozom:

Promo videó 2 argentin bohóc barátomnak

11 perces rövid filmem a 7 fő bűnről

Rövidfilm a műsor utáni "titkos" élet(ünk)ről, és egy mindent megváltoztató hívásról.

Persze nem tervezem a második karrieremet, csak a saját magam szórakoztatására csinálgatok filmeket. Egy-két barátom is segit(ett) megvalósítani az ötleteimet. Voltak akik színészként, de voltak akik például smiket készítettek.

A "VAREKAI"-ban már 5 és fél éve dolgozom, tehát hamarosan váltani szeretnék. Most februárig adtam magamnak haladékot arra, hogy eldöntsem merre felé induljak majd tovább. Ugyanis ez a legnehezebb számomra.

Van úgy, hogy azzal kelek, hogy egy másik műsorban szeretném magam kipróbálni, de olyan is hogy egy másik karrierről vagy továbbtanulásról fantáziálok.

OB: Erről jut eszembe: mikor öregszik ki egy magadfajta artista?

MH: Ez is személy függő. Attól függ milyen fizikai állapotban vagy, milyenek a génjeid, milyen számzsánerben dolgozol/ dolgoztal...mennyire figyeltél oda a testedre.

Én elég szerencsés vagyok. Nem voltak komoly sérüléseim, és mindig odafigyelek magamra...például mindig rendesen bemelegítek.

Úgy gondolom, hogy 30-40 évesen is tudnék még hasonló számban dolgozni, de nem hiszem hogy akarok es fogok. Tudni kell idoben abbahagyni.

OB: Ha "kiöregszel, mik a kilátások? Neked körvonalazódik már az aktív életed utáni világ?

HM: Ez egy nehéz kérdés. Elég fura, hogy én nem tartom életcélomnak a tanítást, vagy hogy halálomig a cirkuszban dolgozzak. Az is fura, hogy már kiskoromban tudtam mivel szeretnék foglalkozni, most pedig -így 27 évesen- úgy hogy megkaptam azt amit szerettem volna, és azt csinálom, amiről álmodtam nem igazán tudom még, hogy mit szeretnék csinálni ezután.

Az is közrejátszik persze, hogy rengeteg lehetőség közöl tudok választani. Maradhatok a cegnel, esteleg elszerződhetek egy másik cirkuszhoz. Műsort koreografálhatok, rendezhetek és természetesen tovább is tanulhatok, és egy teljesen más karriert is elkezdhetek.

Egyet biztosan tudok. Még 30 éves korom előtt szeretnék megházasodni, lakást venni!

OB: Jöjjön némi bulvár :) Hogy néz ki egy tipikus nap a CdS nél?

HM: Előadás előtt 2 órával érkezem általában. Először eszem es társalgok kicsit  a barátaimmal és megpróbálok informálódni az aktuális műsorrendről. Majd kb. másfél órával az előadás előtt elkészítem a sminkemet, ami kb. 40 percet vesz igénybe.

Majd bemelegitek, felveszem a kosztümömet es irány a manézs!

OB: A cirkuszon kívül jut-e másra is idő?

HM: Attól függ. Ha egy előadásunk van, akkor előtte tudok pihenni, ügyeket intézni vagy turistáskodni. Ha 2 előadásunk van, akkor egész nap a cirkuszban vagyok.

A szabadidőm attól is függ, hogy a hotelem mennyire van messze a cirkusztól és a belvárostól. Ha 2 előadás van, akkor a kettő között eszem valamit és pihenek (olvasás, számítógép).

Előadás(ok) után ( a musor 2 és fél óra, 25 perc szünettel a 2 között) leszedem a sminket es megyek haza.

OB: A feszítettnek hangzó napi rutinba belefér ezek szerint más is. Városnézés, koncert, múzeum.

HM: Igen, természetesen. Ez általában hétfő, amikor mindig szabadok vagyunk. Olyankor nem kell sietni és nem vagyok időhöz kötve.
Sajnos sokszor van úgy, hogy mindent egy napon kell elintéznem: turistaként feltérképezni a várost és meglátogatni annak nevezetességeit, bevásárolni, esetleg hivatalos ügyeket intezni (posta,stb.) és van amikor baráti összejöveteleken is részt veszek.
A hiresebb előadók koncertjei legtöbbször ütköznek a mi menetrendünkkel, de nagy ritkán sikerül egy-egy másik műsort megnéznem.

Ennyi! Márknak köszönjük még egyszer, további jó munkát és sikereket kívánunk neki!

Blogja sok fotóval, videóval: http://mark-halasi.blogspot.com/

A frissen befutott The Hobbit: An Unexpected  Journey  ajánlót nézve tolulnak az emlékek, eszembe jut,hogy épp 10 éve volt,amikor az első rész éjszakai premierén ültem, majd még aznap délután repetáztam, és beszippantott az egész. Még egy év. Addig is itt az első ajánló, minden ismerős és kellemesen LOTR szagú. Már az is tisztán beigazolódni látszik, hogy Martin Freeman az egyetlen, és helyes választás volt.

Az alábbi forgatási naplórészletből kiderül, hogy a 13 törpéből Bombur lesz a legnagyobb arc,a tradicionális ősi dalok egy ritka verzióját hallhatjuk:

Lehet, hogy csak nekem tűnt fel ez a véletlen összefüggés, nem is fontos, de mindenesetre érdekes. Az idén 100 éves Tennessee Williams leghíresebb drámáját az idén 50 éves rendező, Zsótér Sándor vitte színre.

Szép évforduló mindkettő, a fúzió már látatlanban is érdekesnek ígérkezik. Amint jegyet tudunk szerezni, lesz beszámoló is, előtte nézzük meg, miért érdekes ezt a két ember.

Zsótér Sándor neve a színház iránt bármilyen formában érdeklődők előtt nem ismeretlen. A rendszerváltás utáni időszak kulturális életének meghatározó alakja, dramaturg, színész, forgatókönyvíró, de főként rendező. Jómagam nem tartozom feltétlen rajongói közé, hajlom a lustább színházi élvezetek felé. Valahogy mégis tiszteletet érdemel az a töretlen igyekezet, ahogy Zsótér próbálja a befogadót közelebb vinni a szöveghez, megosztani velünk a saját olvasatát, ahogy tette ezt pl. a piros ruhás Jane Eyre esetében is. (Az a feldolgozás majdnem fedte a saját Jane Eyre képemet, úgyhogy ezt éppen nagyon szerettem.)

Mindegy, hogy egy neves színháznak rendez klasszikust, vagy valami abszolút szokatlan helyszínen dolgozik ismeretlen szerző darabjával, stabil érdeklődésre tart számot. Már csak azért is, mert az erőteljesen halódó magyar színházi ringben életben tudott maradni, látványos megalkuvás nélkül. Tomboló közönségsiker, több százas széria nem nagyon kötődik a nevéhez, viszont konvencionális vagy unalmas rendezés sem. Tőle nem hallani olyan nyilatkozatot, amelyben másokat okol esetleges sikertelensége miatt. Igaz, a színházi bukást már- már pozitív fogalommá tette. Sem a fősodor, sem az alternatív színjátszás kategóriába nem sorolható be egyértelműen, de rendezései és nyilatkozatai alapján is bátran ráhúzható az őszinte, kíváncsi, törődő jelző. Saját bevallása szerint szándékosan választja mindig a nehezebb utat (pl. a Nemzeti helyett Egert), mert szerinte így helyes. Nem misztifikálja a szakmát, de Zsótért nézni inkább nagy energiát és figyelmet igénylő munka, mint felhőtlen szórakozás. Most megint egy drámai nőalak felé fordult, Blanche Dubois szívszorító történetét meséli el.

Tennessee Williams-et még ennyire sem kell bemutatni. Darabjai közül, az amerikai filmeknek köszönhetően legalább A vágy villamosát és a Macska a forró bádogtetőnt mindenki ismeri.

A színházak folyamatosan játsszák darabjait, néha meg is nézem őket, de eddig egyet sem láttam, ami a filmek hangulatától el tudott volna vonatkoztatni. (Utoljára A Macskát volt szerencsém látni a Pesti Színházban, és ha hozzáteszem, hogy Kamarás Iván játéka volt a legizgalmasabb, azzal sokat elárultam a darabról.)

Ezért most nagyon kíváncsi vagyok, ez a Vágyvillamos milyen is lett. Legalább unalmas nem lesz, az biztos. A drámát újrafordították az előadásra, ez mindig jó lehetőség a megkövült értelmezésekkel szembe menni. A főszerepekben Kováts Adél és Csányi Sándor látható.

Néhány előadás lement már, kritikát szándékosan nem olvastam, majd lesz sajátom, ha sikerül eljutni rá. Kedves párom minden követ megmozgatott, hogy meglepjen vele a szülinapomon, de a Vágyvillamos jelenleg abban a stádiumban van, hogy jegyet szerezni rá nehezebb, mint a Mága showra. De rajta vagyunk az ügyön, úgyhogy hamarosan vélemény itt. Addig is bátraknak ajánljuk kipróbálásra.

Erik Schrody kacifántos pályaíve a Songs of the Ungrateful Living  című, napokban megjelent hatodik stúdió albumával ismét helyrebilleni látszik.

A rapper testben megbúvó country/blues énekes a 90-es években fedte fel magát a House of Pain frontember álcája mögül, csúcsteljesítményének máig a '98as Whitey Ford Sings The Blues tekinthető.

A 2000-es években középszerű albumait ezúttal egy lelkiségben erősebb, az akusztikus gyökerekhez húzó munka váltja, melyben Everlast visszatér a szólókarrirerjének első éveihez, a hip-hop ritmusképletekre felénekelt tábortüzes dalok (My House) a szimpla, naturális amerikai lélek megénekelései (Little Miss America).

A finoman csordogáló daloskönyvbe befért néhány vaskosabb sláger is, az I Get By és a Gone for Good szerzeményekkel a rádiós műsor szerkesztőket sem hagyja cserben a drága  Mr.Schrody, aki hiteles és remek  történetmesélő, újabban bölcselkedő témák jellemzik, ami egyre jobban áll a szétpipázott orgánumú, 40 éves  korára őszbe borult  homeboynak.

"Teach your children well
Beg them to be kind
Cuz they'll be running shit
When you're old, deaf, dumb and blind
And it won't be long at all"

A Songs...a korai formát megidéző album,ugyan nem rúgja ki a ház oldalát, de azért ez már újra „real shit” kategória.

A címbéli szókapcsolat valójában lovas kifejezésen alapul, de Tom Barman zenekarának biztoskezűségét illetően találó bekezdésnek tűnt.

A dEUS kétségkívül az európai rockszíntér egyik legfényesebb állócsillaga, az elmúlt 15 év alatt összehoztak 5 lemezt( Worst Case Scenario – 1994, In A Bar, Under The Sea – 1996, The Ideal Crash – 1999, Pocket Revolution - 2005, Vantage Point - 2008) melyek egytől-egyig kiváló munkák, ám a tökéletesen kiegyensúlyozott életmű, mégsem hozott szupersztár státuszt, saját  repülős turnét, vagy skót kastélyokat a belga zenészeknek.

Pedig Barmanék új albuma ismét  bizonyságot ad arról, hogy kivételes csapattal van dolgunk, a Keep You Close elegáns, egyszerre érzelmes, és okos art-rock lemez.

A vonósokkal „terhelt” címadó nyitánykor rögtön magával ránt a dEUS  macsós melankóliája, majd a Final Blast finom, középtempós zakatolását, egy gerjedősebb rock tétel követi, a Dark Sets In, mely rögtön a lemez egyik legerősebb pontja. A hideg fúvalatú, érzelmes Twice (We Survive) borzongatóan erőteljes, ahogy a  zongora futamra építkező, naívan rappelgetős Ghost is magával ragadó dEUS sláger.

dEUS - Keep You Close (2011) by dEUSbe

A csodás gitárhangzással aládúcolt Constant Now újabb csúcspont, bár a hölgyrajongók valószínűleg az ezt követő The End of Romance-ben tapasztalják ezt, ahol Barman úgy búg, ahogy azt egy tapasztalt, kozmopolita  playboynak kell. A kilenc dalos album egy pillanatra sem törik meg, gyönyörűen csobog, és a szerzői igényesség érezhetően kiterjedt a hangszereltségre, a Keep You Close perfekcionista, komplex hangzásvilága egyedülálló.

A dEUS megmutatja, hogyan kell méltósággal öregedni (inkább érni), hogyan kell hisztérikus erőlködések és erőltetett irányváltások nélkül, a zenei trendekhez való bölcs viszonyulással minőséget alkotni.

Hát így.

Tárgyi örömhír pedig alant:

Nem, ez nem a mozis változat, hanem a tavalyi televíziós feldolgozás immáron második szériája.

Aki az első adagról lemaradt az karácsonykor pótolhatja az AXN-en, aki pedig már tűkön ül az új részeket várva az január 1-én szegezze magát a BBC elé, vagy várjon másnapig, akkor már tuti begyűjthető itt, ott.

A nyitó epizód az eredetileg 1891-ben, elsőként napvilágot látott "Botrány Csehországban" modern kori átirata lesz, "A Scandal in Belgravia" címmel. Várós.

Mostanában sok helyen téma volt, hogy bár a Red Hot Chili Peppers immár ukrán,litván,észt stadionokban is tolja, Magyarországot konzekvensen kihagyja a turnéjából.

Ám ha hinni lehet az első beszámolóknak, a tegnapi osztrák koncerten Anthony Kiedis a lentieket üzente a magyar rajongói felirat kapcsán a színpadról:

"......oh and one more thing, we're coming to Hungary next summer!" "

Persze simán lehet,hogy kelet-európai föciből Kiedes gyengébben teljesít,hiszen a hivatalos dátumokkal rendesen körbelőnek,de azért mégis bíztató félmondat,amire az éhes hazai rajongó azonnal ráharap. Ha Prince-re volt pénz,...miért ne?.

Tippünk: 2012 Sziget  0.nap.

Bécs,2011 dec.7.